panelarrow

Tájak, nevezetességek

a világ minden részéről

International Kindergarten professzionális oktatással!

Szponzorált tartalom

international kindergarten

international kindergarten

Bár leginkább a játékra helyeződik a hangsúly, mégis nagymértékben tanító jelleggel bírnak azok a foglalkozások, melyeket a Plum Pudding International Kindergaten nyújt  az óvodások részére! Az angol tanulás egyszerűen zajlik, hiszen a mindennapi kommunikációba építik be a nyelvet, így a kicsik könnyebben megtanulhatják használatát. Az International Kindergarten nagy figyelmet fordít minden kis növendékére, ezért is foglalkoznak velük kisebb létszámú csoportokban olyan pedagógusokkal, akik gyermekszerető fiatalok, és az általuk tartott tevékenységben kiemelkedőek! A kellemes légkör és a hangulatos berendezés miatt is szeretnek a gyerekek oda járni, mely esetében külföldi szülők gyermekeivel , multikulturális környezetben telnek a mindennapi tevékenységek, melyben a tágas, jól felszerelt udvar is szerepet kap. Szép időben kinn tartózkodhatnak a gyerekek, továbbá intézményen kívüli foglalkozások is rendelkezésre állnak, így tetszés szerint lehet válogatni az úszás, karate vagy néptánc, illetve számos további tevékenység közül, melyet az International Kindergarten által lehet elérni!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás