Szponzorált tartalom
A csapatépítő játékok szerintem minden cég életében a legjobban várt eseménynek számítanak. A csapatépítőkön a cég alkalmazottai kapnak egy kis pluszt, egy kis extrát az együtt dolgozott időért cserébe, a legtöbben amolyan jutalomként fogják fel a csapatépítőket.
Pedig a csapatépítő játékok lényege nem ez lenne. Az nem egy jutalom, nem egy kis lazulás kellene, hogy legyen. A csapatépítő játékok lényege, hogy a csapat, amiben dolgozunk összekovácsolódjon, jobban megismerjék egymást a csapattagok, jobban megtanuljanak együtt dolgozni a játékos feladatok alapján, vagy esetleg ezekkel felmérhetjük, hogy kinek mik az erősségei.
Sokan ezt felejtik el, és vannak, akik csapatépítő címen elmennek vacsorázni, amivel tulajdonképpen el is veszíti a csapatépítő az egész lényegét. Pedig, semelyik csapat nem lett még jobb együtt egy közös vacsoraként.
Pedig a vállalatok életében fontos, hogy a dolgozók tudjanak csapatként gondolkozni, csapatként dolgozni, hiszen a profitszerzés a közös cég és ezt szeretné elérni a csapat együtt.
Mindenkinek megvan a maga egyéni feladata, szerepe az egész mozgatásában, de fontos tudniuk az egyéneknek, hogy ők valójában egy csapat részei és mit sem számít az egyén kimagasló teljesítménye, ha csapatként megbukik a részleg.
A csapatépítők szervezésekor mindig előttünk kell lennie a célnak, ami jelen esetben az egyének megismerése, a csapategység erősítése volt.
Ugyanis nálunk én szervezem a jövő évi csapatépítőt. Sajnos ez idén elmaradt, mert nem volt meg a lehetőség arra, hogy az irodán kívül máshol is szervezzünk valamit.
Egy kis irodában dolgozom, nem vagyunk túl sokan, mindössze 25en tartozunk ahhoz a részleghez, ezért kisebb összejöveteleket, délutáni iszogatásokat lehet szervezni a hétre, de egy nagyobb, kicsit szakmaibb csapatépítőre a vírushelyzet korlátozásai miatt nem volt lehetőség.
Éppen ezért szerettem volna úgy megszervezni, hogy 2021. nyarán egy igazán emlékezetes, különleges csapatépítőn tudjunk részt venni.
A szemem előtt lebegett, hogy olyan programot találjak, amit mindenki kortól és nemtől függetlenül élvezni tudjon.
Itt jött a képbe több lehetőség is. Gondolkoztam kicsit klasszikusabb, szállodai konferenciákra jellemző környezetben megtartott csapatépítésre is, de voltak vadabb terveim is.
Mivel mindenképpen olyan programot szerettem volna, ami összeköti a kellemeset a hasznossal, végül úgy döntöttem, hogy egy olyan céget keresek, ahol a kültéri sportok mellett beltéri, kicsit gondolkozósabb, szakmaibb feladatok megoldására is van lehetőség.
Mivel mindenképpen belföldön, és főként a közelben gondolkoztam, végül egy nagyon népszerű, balatoni helyszínre esett a választásom. Hiszen ki ne szeretné a Balatont?
A Balaton már önmagában is egy nagyon pozitív helyszín, hiszen gyermekkorából a legtöbbeknek csodás emlékei vannak a magyar tengerről, és ez szerintem már önmagában is egy nagyon pozitív kezdés lehet.
Amikor kiválasztottam a helyszínt, akkor lekezdtem a Balaton mellett csapatépítő játékokat keresni, és akkor jött velem szembe egy oldal, ahol nagyon szimpatikus lehetőségeket láttam.
Ez az oldal a balatonpro.hu volt, ahol több programot is felsoroltak. Persze, nem vagyok amatőr, kicsit jobban utánanéztem a cégnek, a csapatépítőiknek, de miután végeztem a kutatással, rá kellett jönnöm, hogy ez a cég tényleg annyira jó, amennyire jónak mondja magát.
A cég rendezvényszervezéssel foglalkozik, nagyobb konferenciáktól kezdve a céges összejöveteleken át a csapatépítő játékokon keresztül a családi szülinapokig mindent vállalnak.
Bőven van tapasztalatuk a rendezvényszervezésben, nem csak csapatépítő játékok, hanem komolyabb konferenciák terén is, de a kis létszámú csapatokkal is tökéletesen elboldogulnak.
Vannak itt lánybúcsú programtervek, legénybúcsú programok, lánykérések, családi születésnapok és természetesen csapatéptő játékok is.
Nagyon örülök neki, hogy időben megtaláltam ezt a céget és időben elkezdtem szervezkedni, mivel nagyon népszerűek és ezért sok számunkra is lehetséges időpontjuk már le volt foglalva.
A csapatépítő programjaik elég széleskörűek, több lehetőség közül is lehet választani, de szerintem mindegyik megéri a pénzét, nekem mind nagyon szimpatikus volt, Mivel kifejezetten két napos csapatépítőben gondolkozik a cég, ezért úgy döntöttem, hogy az első nap egy kicsit komolyabb, klasszikus csapatépítő feladatokat szerveznék, másnap pedig jöhetne a csapatépítő játékosabb része.
Szerencsére itt mindkettőre van lehetőség. Hiszen van elég nagy helyük ahhoz, hogy beltéren tudjunk egy kicsit beszélni, megvannak a technológiai adottságok arra, hogy egy kicsit elmerüljünk a diagrammok, számok világában, majd a kis összefoglaló előadást követően klasszikus csapatépítő feladatok lesznek kül – és beltéren egyaránt.
Ezek a szokásos logikai feladatok, kicsit játékos módon, ezeket sokan már ismerhetik korábbi csapatépítőkről, iskolákból, továbbképzésekről.
Szeretem ezeket a klasszikus csapatépítő játékokat, mindig lehet egy kicsit tovább csavarni őket és mindig jó látni, ahogy a csapatok egyként gondolkoznak a megoldáson, mindent beleadva
A másnapot még ennél is sokkal szórakoztatóbbra terveztem, hiszen azon kívül, hogy itt van, aki le tudja vezényelni ezeket a klasszikusabb csapatépítős programokat, rengeteg vízisportra is van lehetőség.
A cégnél vitorlásokat is lehet bérelni, ami szerintem egy nagyon jó dolog. Én például még sosem utaztam vitorláson, és szívesen megnézném, milyen is ez. Ezen a programon be lehet kapcsolódni a vitorlás irányításába, jókat lehet beszélgetni, és mindenki egy csodás élménnyel gazdagodna.
De van a vitorlázáson kívül más olyan program is, amit szívesen kipróbálnék. Van lehetőség SUP padokon kipróbálni magunkat. Ehhez már volt szerencsém, és nagyon mókás tud lenni. Emlékszem, mikor először próbáltam, nem volt jól felfújva, a barátaimmal órákig próbáltunk felállni rajta, versenyeztünk, hogy ki meddig bírja, aztán mikor rendesen felfújtuk, rájöttünk, hogy ez nem is olyan lehetetlen, mint gondoltuk, onnantól kezdve pedig már ügyességi és gyorsasági versenyeket is csináltunk.
Szerintem ez is egy nagyon jó élmény, a programok között azt láttam, hogy itt is inkább a csapatverseny és az ügyességi verseny vonalra mennek rá, ami nekem nagyon szimpatikus, hiszen ezzel megint csak a csapategységet lehet fejleszteni.
Van még itt lehetőség sárkényhajózásra is. Ez viszonylag egyszerű, az evezés könnyen tanulható, igazán jó kikapcsolódás tud lenni, szintén sokat segíthet a csapategység erősítésében, hiszen a sárkényhajókkal is lehet versenyezni, itt a kollégák megmutathatják, hogy ki a jobb egy kötetlen verseny során.
Ha nem kifejezetten sárkényhajón képzeljük el a napot, akkor a sima evezést is választhatjuk. Már voltam evezésen, mint csapatépítő. Fiatalos, de minden korosztály megtalálja benne a maga szórakozását, igazi kikapcsolódást nyújt, szerintem nagyon jó élmény, hogy egy hajóból kerülhetünk közelebb a természethez. Igaz, én nem tavon, hanem folyón eveztem, de azt is nagyon élveztem. Rengeteget lehet beszélgetni evezés közben, mindig nagyon jó a hangulat, és szuper helyeken lehet kikötni.
Ha pedig nem a vizet választjuk, akkor elmehetünk quadozni is, ami szerintem szintén nagyon jó lehet. Meg lehet csodálni a Balaton környékét egy nagyon különleges járműről. Biztos vagyok benne, hogy ahogyan az összes outdoor programot, ezt is nagyon élveznék a kollégáim.
Mivel nem az enyém a végső döntés, mindent lejegyeztem, hogy meg tudjam mutatni a főnökömnek ezt a rengeteg lehetőséget, együtt pedig ki fogjuk választani, hogy a rengeteg program közül melyikekben fogjuk kipróbálni magunkat.
Szerintem nagyon jól fog sikerülni a csapatépítés, mivel ezek a csapatépítő játékok kellően érdekesek, minden korosztály megtalálja a maga kedvencét. Ahogy a munkatársaimat ismerem, bármelyikre is esik majd a végső választás, imádni fogják.
Nagyon jó kis közösségben dolgozom, megvan az alapvető jókedv, mindenki kedves a másikkal, számíthatunk egymásra, nincsenek komolyabb ellentétek, jól dolgozunk együtt, de sosem árt egy kis megerősítés, egy kis plusz. Hiszen a 25 egy nagyobb létszám a szakmánkban, nem dolgozom közvetlenül mindenkivel együtt, de egy ilyen csapatépítő során mindenkit sokkal jobban meg lehet ismerni.
Nagyon várom már a végső döntést és a nyarat. Igaz, még nagyon sok van odáig hátra, de nagyon várom a programot, hiszen nagyon jókat olvastam a balatonpro.hu csapatépítőiről, az összes programjáról, remélem, hogy nekünk is éppen annyira be fog válni, mint mindenki másnak.
Nem hiszem, hogy bármi gond lenne, hiszen nagyon profinak tűnnek, és nagyon sok rendezvényt szerveztek már a pályafutásuk során, kifejezetten híresek abban a térségben.