Szponzorált tartalom
Magyarországon évente több ezren halnak meg az alkoholizmus vagy egyéb függősége szövődményeiben, mégis úgy látom, hogy ezt a problémát nem kezeljük a helyén.
Rengeteg függő van, aki nem tud egyedül leszokni, mert nincs meg az a háttere, ami ezt lehetővé tenné. Szerencse, hogy van néhány olyan központ hazánkban, ahol a hasonló addiktológiával küzdőknek tudnak segíteni.
Az egyik barátom is alkoholista lett. Az elején vicces volt, hogy minden buliban ő volt először részeg, de aztán már nem volt vicces mikor ideges, kedvtelen, agresszív lett az alkoholtól vagy éppen annak a hiánytól. Szerencsére neki sikerült leszoknia, mert a családja és a barátai felismerték, hogy mekkora problémával küzd. Eleinte maga próbált leszokni, de nem ment neki egyedül, így végül a https://felepulok.hu/ Családi felépülési központban kötött ki.
Itt, a https://felepulok.hu/-nál olyan emberekkel foglalkoznak, mint Ő. Olyan emberek kerülnek ebbe a központba, akik le szeretnének szokni, csak egyedül nem ment nekik. Itt, ebben a támogató környezetben, szakértő orvosok, ápolók és ex függők mellett pedig sokkal könnyebben le tudják tenni az italt az ide kerülő páciensek.
Itt javarészt olyan munkatársak dolgoznak, akik maguk is átestek azon, amin a páciensek, így kellő tapasztalattal és türelemmel tudnak feléjük fordulni.
Szerencsére olyan jó ez a központ, mint amilyennek mondják, a barátomnak elég volt ez a 28 nap itt, Szőcön, és sikerült is leszoknia az alkoholról. Azóta is tartja a kapcsolatot néhány itt megismert barátjával, kikkel együtt szoktak le. Így meg tudják beszélni a gondjaikat, tudnak segíteni egymásnak. Ráadásul maga a központ is rendszeresen keresi, így ki tudja adni magából a gondjait, itt pedig segítene neki, hogy ne essen vissza.
Szuper kis szervezet ez a cég nagyon sok embernek segítettek már meggyógyulni, nem is olyan drágán ahhoz képest, hogy 28 napon át náluk élnek a betegek.
Örülök, hogy tudtak segíteni a barátomnak, aki nekik köszönhetően sokkal jobban van már és amióta innen kijött, nem is ivott.